Hungarológiai Közlemények

KOCKÁZATOT VÁLLALÓ, ÉRTÉKKÖZVETÍTŐ FOLYÓIRAT-SZERKESZTŐK

Beáta THOMKA — 2025-09-23

Kelet-Európában a hetvenes és kilencvenes évtizedek közötti időszakban kockázatot jelentett a kultúrák közötti közvetítés minden olyan változata, ami nem a hivatalos szervek jóváhagyásával történt. Ez a magyar és az idegen irodalmak közötti viszonyt ugyanúgy befolyásolta, ahogyan amagyarországi és a nem magyarországi magyar kultúrák közötti kapcsolatokat is. Néhány szerkesztő, folyóirat, műhely és egyetemi katedra jelentősszerepet vállalt abban a folyamatban, melynek nyomán elindult e téren a magatartás- és szemléletváltozás. A dolgozat az irodalom- és sajtótörténetikérdéseket a Tiszatáj, a Jelenkor és a Mozgó Világ korabeli orientációja alapján vázolja.

ÉRTÉKTULAJDONÍTÁS ÉS ÁTHAGYOMÁNYOZÁS

Zoltán VIRÁG — 2025-09-23

Az élő magyar irodalom legkövetkezetesebb kapcsolatteremtője, a tanár- és tudósnemzedékek sokaságát kinevelő-mentoráló Ilia Mihály a szépíróksokaságának pártfogójaként, a különböző művészkollektívák, nemzet(iség)i közösségek összekötőjeként, a testületi és intézményi kooperációkelőmozdítójaként hozta és hozza létre a hagyományok ápolásának, valamint a művelődésszervezési aranytartalékok felszabadításának társas környezeteit. Ebbea folyamatba engednek bepillantást a Bosnyák Istvánnal 1970 és 2006 között folytatott baráti gondolatcseréjének kéz- és gépírásos nyomai (a 121 levél, az egytucatnyi levelezőlap és a 29 képeslap), amelyek intellektuális körképeiből, figyelemébresztő minielemzéseiből (Oskar Davičo, Todor Manojlović, Sinkó Ervin, Bretter György, Tamás Gáspár Miklós, Szilágyi Domokos, Paszkal Gilevszki, Danilo Kiš, Pável Ágoston stb.) kiviláglik, mennyit ér a mások iránti nyitottság, miként kapcsolandó ki a szakszerűtlenség az interetnikus párbeszédből.

NIKOLA MILOŠEVIĆ SESZTOV-ESSZÉJE AZ ÚJ SYMPOSIONBAN

Gyöngyi MIKOLA — 2025-09-23

Ladányi István Megújuló befejezetlenség című monográfiájában, melyben az Új Symposion folyóirat arculatát, szerkesztési gyakorlatait és műfajait elemzi, háromszor is említ egy fontos laptörténeti mozzanatot. Az 1965. 4. számban a folyóirat Utasi Csaba fordításában közli Nikola Milošević szerb író, filozófus Sesztov és az erkölcs kritikája című esszéjét, amelynél a szerkesztők lábjegyzetben hangsúlyozzák, hogy „[a] szerző ezt az írását a Symposion-nak küldte közlésre”. Ladányi ezt a momentumot a korai lapszámok jugoszlávcentrikusságának bizonyítékaként említi, de magát az esszét nem elemzi. Holott már önmagában is figye- lemre méltó a tény, hogy a társadalmi elkötelezettségét tekintve baloldali lap egy orosz emigráns vallásfilozófusról közöl esszét. A tanulmányban arra keresem a választ, ki volt Nikola Milošević, hogyan értelmezte Sesztovot, és miért lehetett fontos a Symposion szer- kesztőinek ebben korszakban Sesztov munkássága.

SZÜRREALIZMUS ÉS MAGYAR ZSIDÓ ALKÍMIA

Györgyi FÖLDES — 2025-09-23

A szürrealista festő-író-szobrász-díszlettervező Leonora Carrington The Stone Door [A kőajtó] című regénye, amelyet az 1940-es évek közepén írt, de amely csak az 1970-es években jelent meg, egy narratív szempontból rendkívül bonyolult, alkímiai, kabbalista, bibliai és mitikus szimbólumokban gazdag mű, az irányzat egyik kiemelkedő darabja. A szerző szerelmi ajándéknak szánta párjának, művésznevén Chiki, eredeti nevén Emerico (Imre) Weisznek egy olyan alkotásként, amelyeknek hősei bizonyos értelemben kettejük alakmásai. A kőajtó témájában és motívumrendszerében kapcsolódik későbbi férje zsidó gyökereihez is, csakúgy, mint magyar származásához. Mindezek összeszövésével Carrington különös narratológiai-motivikus és nyelvi hálózatot hoz létre, ugyanakkor a könyvet mint női szerző által írt késői avantgárd regényt szokás kötni a másodgenerációs (posztstrukturalista) feminista kritika törekvéseihez is.

A HOLOKAUSZT KERTÉSZI POÉTIKÁJÁNAK IDEGENSÉGE

Judit MUDRICZKI — 2025-09-23

Kertész Imre Sorstalanság című regénye két egymástól jelentősen eltérő angol fordításban is olvasható, amelyek közül az első, a Katharina M. Wilson és Christopher Wilson által készített 1992-es Fateless című amerikai kiadás nem nyerte el a szerző tetszését, de a második, Tim Wilkinson Fatelessness címmel 2004-ben megjelent fordítását örömmel fogadta. Jelen tanulmány célja, hogy feltárja a regény angol recepciójának kulturálisan kötött sajátosságait, amelynek érdekében egy tágabb befogadástörténeti és fordításelméleti nézőpontból hasonlítja össze a két angol szövegváltozatot. A két fordítás összehasonlító elemzése egyrészt felhívja a figyelmet az újrafordítás mögötti motiváció kérdésére, másrészt megerősíti az újrafordítási hipotézis relevanciáját, mely szerint a legelső fordítás a célnyelvi, míg az újrafordítás sokkal inkább a forrásnyelvi elvárásokat és sajátosságokat tükrözi.

VEZA CANETTI ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA

Margareta PASCHALL — 2025-09-23

Veza Canetti elfeledett, majd az 1990-es években újra felfedezett osztrák írónő a két világháború irodalmának jeles képviselője. Műveiben az új tárgyiasság esztétikája érvényesül, a korszak szociálkritikus női hangjai között egyenrangú helyet foglal el. Sorsát, életművét a kortárs irodalomtörténet-írás a korszak értékes irodalmi látleleteként értékeli. A két világháború közötti korszak dekanonizálódott írói generációja munkásságának, történetének számos közös vonásának feltárása a kor társadalmi-kulturális életének árnyalt megismerését teszi lehetővé. Veza Canetti elbeszéléseit folyóiratokban publikálta. Első regényében a bécsi Zwischenkriegszeit miliőjét bemutatva a társadalmi kirekesztettség, a női kiszolgáltatottság pontos szociáldeterminista elemzését nyújtja. Az emigrációban írt regényében az erősödő fasizmus kórképét, az emigráció szociális-pszichológiai nehézségeit mutatja be. Műveit ma már számos nyelvre lefordították.

SORSESEMÉNY ÉS ÉLETTAPASZTALAT EDITH BRUCK REGÉNYEIBEN

Jutka RUDAŠ — 2025-09-23

A sorsesemény valami olyan, magától meginduló, uralhatatlan módon lejátszódó értelemképződésre utal, amely az élettörténetben új kezdetet teremt. A magyar-zsidó származású Edith Bruck olaszul írott regényeiben a főszereplő (énelbeszélő) sorseseménye egyben sorscsapásként is értelmezhető, hiszen utolérte őt a holokauszt borzalma, amely vélt önazonosságát mélyen megrendítette. Az Auschwitzot túlélő szerző műveiben olyan múltról kapunk képet, amely egyfajta irányt mutat azoknak a képeknek a megtalálásához, amelyek felidézik azokat az entitásokat, melyeket történelmi teherként hordoz magán az európai kultúra. Edith Bruck nyelvet váltott ahhoz, hogy megnyílhasson előtte (és előttünk) egy (szöveg)világ, amelyen belül a szerző az egyre veszélyesebb területeken érinti a társadalmi és identitásbeli változásokat. Szövegei világának mélyrétegeit erősíti az élettapasztalat, amely szerint egy másik nyelv/kultúra elsajátítása révén új szempontok gazdagít(hat)ják eddigi világlátását, s ezáltal mintegy távolságtartó pozícióból képesek bemutatni a történelmi tapasztalatot. Tanulmányomban Edith Bruck regényei kapcsán a történelmi tapasztalat, az identitás és a nyelvek közötti térre koncentrálok, amely az átfedés tere, ahol távoli tapasztalatok keverednek, és új, gördülékenyebb (nyelvi és kulturális vagy akár nemzeti) identitások jönnek létre.

AZ ÖREGSÉG MINT MINORITÁSTAPASZTALAT A KÁDÁR-KOR MAGYAR IRODALMÁBAN I.

Ágnes Klára PAPP — 2025-09-23

Az itt következő tanulmány egy olyan elemzéssorozat része, amely a kisebbségkutatás egy új területének feltérképezésére tesz kísérletet az öregséget mint kiszolgáltatott állapotot ábrázoló művek értelmezésén keresztül. Ezért mindenekelőtt azzal vet számot, hogy az öregség minor tapasztalatként való felmutatása milyen speciális elméleti területeket érint. Az elméleti kérdésfelvetést Szabó Magda, Déry Tibor, Mándy Iván és Mészöly Miklós egy- egy szövegének elemzése követi, ezek közül itt a két előbbi olvasható. A négy mű ugyanis a Kádár-rendszer egy-egy reprezentatív – de nagyon eltérő társadalmi háttérrel és világlátással rendelkező – szerzőjétől származik, akik az öregség kisebbségi tapasztalatként való ábrázolásán keresztül saját korukra és annak a múlthoz való viszonyára is reagálnak. Már ezek alapján is jól látható, hogy a társadalmi-politikai vonatkozások, a történelem és az emlékezet összefüggésének kérdése ezekben az írásokban különösen jól megfigyelhető lesz. Másrészt azért is sokat ígérő az összehasonlítás, mert a négy író, alkotásmódjukat tekintve, a hagyományos lélektani realizmustól a késő modern prózapoétika változataiig széles spektrumot fog át, ami az öregség tapasztalatának elbeszélésében nagyon eltérő stratégiákhoz vezet.

„BETEG VAGYOK. SEMMI KÉTSÉG”

Zoltán MEDVE — 2025-09-23

A dolgozat szerzője a betegséget feldolgozó narratívákon belül a betegségirodalom és a betegségtematizáló irodalom tükrében konkrét példák alapján a kortárs magyar és horvát betegségtematizáló irodalom jellegzetességeivel foglalkozik. A legfontosabb különbséget abban véli felfedezni, hogy a magyar irodalomban az individuum önmagához, illetve esetenként más individuumokhoz kapcsolódik, míg a horvát irodalomban az individuális betegség szorosan összefonódik a társadalom adott állapotával.

ÁBEL-REMINISZCENCIÁK

Zsuzsa TAPODI — 2025-09-23

Tamási Áron trilógiája, az Ábel a rengetegben (1932), Ábel az országban (1933), Ábel Amerikában (1934) az impériumváltás után kényszerűen önállósodott erdélyi magyar irodalom egyik paradigmatikus műve, amely – a hős sorsán keresztül, parabolikus módon – vet számot a közösség létproblémáival. A tanulmány arra a kérdésre keres választ, hogy a kortárs erdélyi irodalom milyen módon reflektál erre a hipotextusra, két székely író regényét vizsgálva: Tamás Kincső Módos asszony üres kézzel (2017) és Zsidó Ferenc A fák magukhoz húzzák az esőt (2024). Ezek esetében a romantikus székelyképpel és a vidéki élettel szemben táplált illúziókkal leszámoló, kritikus attitűdön túl a nyelvi megformálás sajátosságai és a közös motívumok megkerülhetetlenné teszik a múlt századi mű hipertextusaiként történő értelmezést.

GYEREKEK ÉS GYERMEKKOR A JUGOSZLÁVIAI MAGYAR NÉPMESÉKBEN

Anikó UTASI — 2025-09-23

A mese igen sokrétű, több szinten elemezhető műfaj. A népmesekutatásnak több irányzata ismeretes: létezik néprajzi, szociálpszichológiai, pszichoanalitikus vagy álomelméleti megközelítés is. De a népmesét olvashatjuk akár irodalmi szövegként is. Jelen dolgozat azt vizsgálja, miként jelenik meg a gyermekkor a népmesékben, milyen szerep jut a gyermekhősöknek bennük, illetve milyen a mesékben a szülők és a gyermekek viszonya. A tanul- mány szerzője a Vajdaság, illetve a valamikori Jugoszlávia magyarságának népmeséivel foglalkozik, elsősorban a Penavin Olga által gyűjtött anyagot veszi alapul (Jugoszláviai magyar népmesék, 1971; Szélördög, 1971). Az elemzés emellett párhuzamot von más magyar tájegységek népmeséivel és a világirodalom mesekincsével is.