A SZAVAK ÉS A SZÓKAPCSOLATOK KÖZÖTTI JELENTÉSMEGOSZLÁS
Absztrakt
A nyelvek jelentéstani sajátossága, hogy bizonyos jelentéseket szavakhoz, más jelentéseket szókapcsolatokhoz kötnek. Azok a nyelvek, amelyek jobbára szavakhoz kötik a jelentéseket, szintetizáló hajlamúnak számítanak, azok pedig, amelyek sok jelentést szókapcsolathoz kötnek, analizáló hajlamúnak. A magyar nyelv inkább az első csoportba sorolható, a szerb pedig az utóbbiba. A köztük levő lexikális különbségekre számos példa akad. A magyar nyelv szintetizáló hajlama különösen azokhoz a nyelvekhez képest szembetűnő, amelyek sok analitikus formát használnak: román, francia, latin stb. Elsősorban magyar összetett főneveknek és mellékneveknek szókapcsolat a megfelelője az analizáló nyelvekben. Számos magyar igekötős igének is szókapcsolat felel meg a románban, de még a szerbben is akadnak ilyen esetek. Analizáló nyelvi szókapcsolattal magyar képzett szavak, sőt olykor tőszavak is párhuzamba állíthatók. A szókapcsolatok rendszerint két tartalmas szóból állnak, előfordul azonban olyan eset is, hogy három vagy több szó szerepel a szókapcsolatban. Egyébként a szintetizáló nyelvekben is vannak analizáló jelenségek, és fordítva, az analizáló nyelvek is felmutatnak bizonyos szintetizáló realizációkat.
Hivatkozások
Damjanová, Katarina. 1979. Önigazgatási és egyéb társadalmi-politikai kifejezések szótára. (szerb–horvát–magyar). Újvidék: A Vajdasági Tudományos és Szakfordítók Egyesülete–Vajdaság SZAT Képviselőházának és Vajdaság SZAT Képviselőháza Végrehajtó Tanácsának Törvényhozási Titkársága.
Deme László. 1959. A nyomatéktalan mondat egy fajtájáról. Az ott határozószó igekötőszerű használata. Magyar Nyelv 55 (2): 185–198.
É. Kiss Katalin. 2004. Egy igekötő-elmélet vázlata. Magyar Nyelv 100 (1): 15–43.
Finály Henrik. 1884. A latin nyelv szótára. Budapest: Franklin Társulat
Gombocz Zoltán. 1926. Jelentéstan. Pécs. (Újrakiadása: Jelentéstan és nyelvtörténet. 1997. Budapest: Akadémiai Kiadó.).
Göncz Lajos. 2000. Analitizáló és szintetizáló nyelvi megoldások kárpát-medencei magyar beszélőközösségek körében. Fórum Társadalomtudományi Szemle 2 (3): 3–18.
Göncz Lajos. 2004. A vajdasági magyarság kétnyelvűsége: nyelvpszichológiai vonatkozások. Szabadka: Magyarságkutató Tudományos Társaság
Haas, Johann Gottfried. 1886. Új franczia–magyar és magyar–franczia zseb-szótár. Budapest: Franklin Társulat.
Károly Sándor. 1970. Általános és magyar jelentéstan. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Kelemen Béla. 1971. Dicţionar de buzunar maghiar – român. Bucureşti: Editura Ştiinţifica (ediţia a II-a).
Kiefer Ferenc. 1999. Jelentéselmélet. Budapest: Corvina Kiadó.
Kiefer Ferenc. 2005. Van-e magyar jelentéstan? Magyar Nyelv 101 (2): 129–140.
Kovács Kálmán szerk. 1968–1975. Szerbhorvát–magyar szótár I–III. Újvidék: Tartományi Tankönyvkiadó Intézet.
Molnar Čikoš, Laslo. 2007. Srpsko–mađarski rečnik. Beograd: Agencija Matić.
Stanić, Đorđe. 1982. Uporedni rečnik vojnih pojmova (srpskohrvatski, makedonski, slovenački, albanski, mađarski). Beograd: Vojnoizdavački zavod.
Ubavić, Darinka. 1981. Školski rečnik za turističko-ugostiteljsku struku – Turisztikaivendéglátóipari iskolai szótár – Školský slovniá k pre turisticko-pohostinský odbor– Dictionar şcolar de turism si alimentatie publicě – Školski slovnik za turističńopogoscitel’ni fah. Novi Sad: Pokrajinski zavod za izdavanje udžbenika.
