AZ IDENTITÁSTRAUMA/TRAUMATIKUS IDENTITÁS NYELVI ASPEKTUSA(I)

Absztrakt

Aleksandar Tišma azok közé a gyermekkoruk óta két-, sőt többnyelvű, hibrid identitású írók közé tartozik, akiknél a nyelvválasztás egyáltalán nem magától értetődően, problémamentesen zajlott le. Tišma számára az a tény, hogy nem kis vívódás után végül a szerbhorvát nyelv mellett döntött, jelentős pszichológiai és kulturális, identitásbeli traumát okozott. A nyelviségből adódó alkotói válságai ráadásul magával a nyelvválasztással még korántsem értek véget, hiszen a kritikusok és a szerb író kollégák még évekig, évtizedekig kétségbe vonták (szerbhorvát) nyelvi kompetenciáját. Mindezekre a kritikákra Tišma rendkívül érzékenyen reagált, amiről legékesebben hosszú évtizedeken át írott naplóbejegyzései tanúskodnak. Azonban ha a világirodalom híres nyelvváltó íróinak „nyelvfilozófiájából” indulunk ki, mint például Vladimir Nabokov, Tišma többnyelvűségéből adódó, a többségi nyelvhez fűződő kisebbrendűségi érzése az újvidéki írót igazolja, hiszen az igazán nagy írásművészet egyik alappillére magának a nyelvnek az állandó megkérdőjelezése, problematikussá tétele, egy speciális, a sztenderdtől, a megszokottól némileg eltérő nyelv keresése, kialakítása és egyénivé tétele.