NYELV, IDENTITÁS, KULTÚRA: FORDÍTHATÓSÁG ÉS DEPENDENCIA

Absztrakt

A dolgozat az identitás–kultúra–nyelv fogalomköréből kiindulva vizsgálja három kortárs horvát szerző – Dubravka Ugrešić, Mirko Kovač és Miljenko Jergović – műveinek fordíthatóságát (és a „fordító feladatát”), különös tekintettel az identitás és a kulturális kötődés nyelven keresztüli részleges, illetve szinte teljes konstituálódása és a fordíthatóság közötti kapcsolatra. Ahol az egyéni identitás általános kérdései nem közvetlenül és expliciten tematizálódnak, ott az identitás hordozói a kultúra és a nyelv kontextusában rejtőznek. Az ilyen szövegek természetesen annál kevésbé fordíthatók, minél kevésbé honosak a forrásnyelv identitáshordozó elemei a célnyelvhez tartozó kultúrában. A fabularitásra építő és ezzel egy időben a kulturális „paranomázia” felé erőteljesen elmozduló szövegek esetében ugyanakkor a fordító minél otthonosabban mozog a forrásnyelvi kultúrában, annál erőteljesebben szembesül(het) a külső/idegen világ befogadásának lehetségességével, ám e tapasztalat egy másik nyelv szavaival történő visszaadásának lehetetlenségével is.