A NEM LÁTOTT KÉPEK VIZUÁLIS POÉTIKÁJA

Absztrakt

A magyar irodalom romantikus időszakában különösen fontossá váltak azok a művek, amelyekben a verbális és vizuális területek össze tudtak kapcsolódni, és különös kihívást jelentett a vizuális elemek verbális tolmácsolásának feladata. Berzsenyi Dániel nagyon fogékony volt erre fő versíró korszakában csakúgy, mint később, amikor elméleti dolgozatait írta, s élete végén is a Poétai harmonistika című nagy értekezésében. A bonyhai grotta című verse jó példa a látható és kimondható világ összekapcsolásának költői megvalósítására, sőt eközben a „nem látott kép” verbális visszaadásának kérdéskörére is. Arra az alkalomra készült, amikor egy erdélyi grófnő megfogadta, hogy márványba véseti Berzsenyi A melancholia című versét, s elhelyezi azt egy külön erre a célra épített barlangban. A költőnek úgy kellett megformálnia művét, hogy sosem látta sem a leendő barlangot, sem magát a grófnőt. E tanulmány ennek a különös vizuális poétikai a helyzetnek tanulságait elemzi összevetve az előzményvers és A bonyhai grotta látványszerkezetét.