NÉZŐPONT ÉS IDEOLÓGIA – A VÉSZKORSZAK ÁBRÁZOLÁSA TERSÁNSZKY JÓZSI JENŐ KÉT REGÉNYÉBEN

Absztrakt

Tersánszky Józsi Jenő két regénye, az 1947-ben megjelent III. Bandika a vészben, illetve az 1949-es Egy kézikocsi története a második világháborús magyar szerepvállalás egy különösen tragikus eseményét, az ún. vészkorszakot és Budapest ostromát teszi meg a fikció, keretének. Regényei a didaktikusság kockázatát is vállalva egy egész közösséget érintő morális kérdésben foglaltak állást, s vázoltak meggyőzési modellt és stratégiát a kollektív, traumatikus történelmi esemény mibenlétének és okainak feltárására. A tanulmány az elbeszélések narratív-poétikai eszközeinek elemzésével (a szerzői-elbeszélői nézőpont értékelő, „ideológiai” funkciója, a szereplők szólamainak közvetlen és közvetett értékszembeállítása, illetve eltérő frazeológiai kidolgozottsága; a műfaji modellekből átvett szereplői megszólalásmódok és karaktertípusok áthallásai stb.) arra világít rá, hogy miként szolgálják fikciós művek a (korabeli) olvasó indirekt meggyőzését, miként olvashatók az elbeszélések a közelmúlt történelmi eseményeinek még nyitott értelmezési terében egy ideológiailag nem megsemmisített álláspont (nácizmus, antiszemitizmus, fasizmus) elleni nyelvi-irodalmi támadásként. A regények nem-emberi címszereplőinek nézőpontja egyik esetben sem válik allegorikus ellenponttá, inkább a történet egészének familiarizációját szolgálja, a belőle kibontakozó nevetségesség és humor ellenpontozza a regény didaktikus társadalmi-politikai dialógusait, illetve a szereplők előre leosztott irodalmi zsánerekből vett alakjainak és tipizált társadalmi karaktereinek direkt ideológiai formáltságát, a szereplői beszédek és cselekvések megmutatásával kibontakozó argumentációt.