EGY SAJÁTOS LÍRAI MŰFAJRÓL JÓZSEF ATTILA, RADNÓTI MIKLÓS ÉS KÁNYÁDI SÁNDOR VERSEIBEN

Absztrakt

József Attilánál és később Radnótinál feltűnik egy sajátos lírai műfajforma, amelyet az irodalomelméleti és poétikai könyvek aligha tartanak számon önálló műfajként. E versek közös vonása, hogy címük egyetlen szóból, nyelvtani formáját tekintve folyamatos melléknévi igenévből áll. Az esetek egy részében a címszó főnevesült formában is használatos a magyar nyelvben (pl. a Bevezető vagy az Altató József Attilánál, a Sirató, a Toborzó Radnótinál, az Álmodó vagy Ballagó Kányádi költészetében). Több alkalommal azonban éppen önálló címszóvá emelésük ad nekik főnévi funkciót, s ezáltal sajátos műfajmegjelölő erőt (pl. Hívogató, Dudoló [József Attila], Szusszanó, Bájoló [Radnóti], Hessegető, Kerekítő [Kányádi]). Mi több, e címek között előfordulnak egészen ritka vagy tájnyelvi szavak is (pl. Keseredő [Radnóti], Tűvé-tevő, Kallózó [Kányádi]), s néha egy-egy önálló költői szóalkotással, hapax legomenonnal is találkozhatunk (Tószunnyadó [József Attila], Emlékvirrasztó [Kányádi]). A dolgozat e műfajforma poétikai és tematikus sajátosságait, potenciális gyökereit és az egyes költők esetében fellelhető különbözőségeit igyekszik feltárni, különösen József Attila és Radnóti költeményeinek vizsgálatával, ily módon is tisztelegve Bori Imre tudományos munkássága előtt.