KÍSÉRLET A HALLGATÁS ÉRTELMEZÉSÉRE

Avagy önálló lehet-e a tudomány nyelve?

Absztrakt

Ha az írónak állítólag alanyban és állítmányban kell gondolkoznia, miben kell az irodalom értelmezésével foglalkozó tudósnak? Az állítmány a szöveg indulata, lendülete, egysége és cselekvő mivolta. Az alany a szerző vagy a szöveg maga? A tárgya az az üzenet, ami benne van, vagy amit beleolvas az értelmező. A jelzők és határozók a kidolgozás módjai, a megformáltság milyensége. A tudós tehát nem alanyban és állítmányban, hanem jelzőben, határozóban és tárgyban gondolkodik. Az íróktól talán a tudóshoz kerül az üzenet (észrevétele)? Az üzenet, ez esetben az irodalom megértése, meg kell határozza a nyelvi megformálást is? Az irodalomról való beszéd közelíthet a tartalom felől tárgyához? A kritika és a filozófia között mozoghat és mer is mozogni, de tekintettel van az olvasóra, figyelmének középpontjába talán nem az arctalan tudományos beszélő, sem a személyességétől elidegenedett lírai én/prózai elbeszélő áll, hanem egy absztrakciómentes entitás, az olvasó. Már csak az a kérdés, hogyan szabadulhatunk az irodalomértés néhány idevonatkozó uralkodó közhelyétől.