A FOGLALKOZÁST JELÖLŐ FŐNEVEK NYELVPOLITIKAI KÉRDÉSEIRŐL – KÜLÖNÖS TEKINTETTEL AZ OLASZ NYELVRE

Absztrakt

A foglalkozást jelölő főnevek képzésének nyelvpolitikai aspektusa voltaképpen olyan probléma, amely összekapcsolódik a nyelvek azon képességével, hogy nemeket fejezzenek ki. A magyarban nem létezik a nyelvtani nem kategóriája, ugyanakkor kifejezhető férfi és női lexikai nem. Ezzel szemben az olasz főnév grammatikai jellemzőinek egyik fő összetevője a nyelvtani nem, mely hím- és nőnemre oszlik. E nyelvtani sajátosság különösen foglalkozásneveknél válhat problematikussá a hímnemű alapalakok nőnemű párjának megadásakor, s bár e párhuzamosság nyelvi reprezentációja még a mai napig sem alakult ki teljes mértékben, mindez magával hozott egy rendkívül ellentmondásos nyelvhasználatot, mely természetesen visszatükröződik a főnév morfológiájában is. Ennek a hiátusnak a kitöltése Itáliában hamar politikai síkra terelődött, s a témával kapcsolatos viták immár közel négy évtizede vannak jelen nyelvészek és nyelvpolitikusok diskurzusaiban. A kibontakozó vita következtében Olaszországban különböző ajánlások születtek a hímnem mellett megfelelő nőnemű formák kialakítására, fontos kérdés azonban, hogy ezeket a javaslatokat legitimálja-e a nyelvhasználó. Jelen kutatásom, melynek alapja egy nyelvész tollából származó Facebook-poszthoz kapcsolódó komment szekció elemzése, noha e nyelvpolitikai kérdésre nem tud egyértelmű választ adni, a szinkrón nyelvállapotról azonban részletes látleletet nyújt.