BOWIE TÜKRÖT TART ÉS CLAUDE CAHUN NÉZI MAGÁT BENNE
Fluid nemi identitás, maszkarád és költészet Claude Cahun és David Bowie műveiben
Absztrakt
Claude Cahun maszkokkal és tükrökkel felszerelt, kosztümös fotós önarcképei, vizuális önszínrevitelei, illetve a szimbolizmus és a szürrealizmus határterületein mozgó – és a fenti motívumokat (maszk, tükör, Narcissus) ugyancsak felhasználó – írásai egy hol ide-oda mozgó, hol köztesnek mutatkozó nemi identitást hoznak játékba. Cahun munkásságát szokás olykor a dada területére is sorolni, ebben az esetben azonban nem mozgalmi hovatartozását és nem írásainak stílusát, hanem személyes és művészi alapattitűdjét, gesztusait tekintik irányadónak. Művészetének utóélete is feltétlenül figyelmet érdemel: érdekes popkulturális fejlemény, hogy Claude Cahunt több évtizeddel később David Bowie is felfedezte magának, és munkásságából kiállítást rendezett. Mindez természetesen nem véletlen, hiszen Cahun munkássága sok ponton „találkozik” Bowie-éval, ezen belül is Ziggy Stardust figurájával az 1970-es évek elejéről, illetve az ehhez az alakmáshoz – és ennek leszármaztatott verzióihoz – tartozó dalokkal.
Hivatkozások
Bowie, David. 2007. Tonight’s High Line – David Bowie recommends... https://www. davidbowie.com/2007/2007/05/18/tonights-high-line-david-bowie-recommends (2007. máj. 15.)
Buckley, David. 2010. David Bowie. Ford. Vizi Katalin. Budapest: Cartaphilus.
Cahun, Claude. 1914. Vues et visions. Mercure de France, 16 mai 1914. Kötetben: Cahun, Claude. 1919. Vues et Visions. Dessin de Marcel Moore. Paris: Éditions Georges Crés & Cie.
Cahun, Claude. 1925. Héroines. Néhány részlet megjelent belőle a Mercure de France- ban és a Le journal littéraire-ben. Teljes formájában: Cahun, Claude. 2002. Écrits. 125–170. Paris: Éditions Mille et une nuits – Fayard.
Cahun, Claude. 1930. Aveux non avenus. Illustré d’héliogravures composées par Moore d’après les projets de l’auteur. Préface de Pierre Mac Orlan. Paris: Éditions de Carrefour.
Cahun, Claude. 1934. Les Paris sont ouverts. Paris: José Corti.
Cahun, Claude. 2002. Écrits. Paris: Éditions Mille et une nuits – Fayard. Kabuki official website, https://www.kabukiweb.net/
Kasal, Alpay. 2023. Video Art installation curated by David Bowie. https://alpaykasal. com/blog/video-art-installation-curated-by-david-bowie/ (2023. aug. 1.)
Leperlier, François. 2002. Chronologie. In Cahun, Claude. 2011. Écrits. Dir. François Leperlier. 11–15. Paris: Éditions Jean-Michel Place.
Leperlier, François. 2011. Chronologie. In Cahun, Claude. 2011. Les aveux non avenues. S. p. Paris: Éditions Mille et une nuits – Fayard.
Leperlier, François. 2011b. Les Clés des Aveux. In Cahun, Claude. 2011. Les aveux non avenues. S. p. Paris: Éditions Mille et une nuits – Fayard.
Mendelsohn, Sophie. 2010. Claude Cahun, l’effacement et l’énigme. Savoirs et Clinique 1. 58–166.
Pegg, Nicholas. 2000. The Complete David Bowie. London: Titan Books.
Starobinski, Jean. 1970. Portrait de l’artiste en saltimbanque. Paris: Les sentiers de la création.
Szabolcsi Miklós. 1974. A clown mint a művész önarcképe. Budapest: Corvina.
Újhelyy Attila – Harangi Gergely. 2002. Az igazi David Bowie. Budapest: Palatinus.