NIKOLA MILOŠEVIĆ SESZTOV-ESSZÉJE AZ ÚJ SYMPOSIONBAN
Absztrakt
Ladányi István Megújuló befejezetlenség című monográfiájában, melyben az Új Symposion folyóirat arculatát, szerkesztési gyakorlatait és műfajait elemzi, háromszor is említ egy fontos laptörténeti mozzanatot. Az 1965. 4. számban a folyóirat Utasi Csaba fordításában közli Nikola Milošević szerb író, filozófus Sesztov és az erkölcs kritikája című esszéjét, amelynél a szerkesztők lábjegyzetben hangsúlyozzák, hogy „[a] szerző ezt az írását a Symposion-nak küldte közlésre”. Ladányi ezt a momentumot a korai lapszámok jugoszlávcentrikusságának bizonyítékaként említi, de magát az esszét nem elemzi. Holott már önmagában is figye- lemre méltó a tény, hogy a társadalmi elkötelezettségét tekintve baloldali lap egy orosz emigráns vallásfilozófusról közöl esszét. A tanulmányban arra keresem a választ, ki volt Nikola Milošević, hogyan értelmezte Sesztovot, és miért lehetett fontos a Symposion szer- kesztőinek ebben korszakban Sesztov munkássága.
Hivatkozások
Baugh, Bruce. 2015. Private thinkers, untimely thoughts: Deleuze, Shestov and Fondane. Continental Philosophy Review 48 (3): 313–339. DOI: 10.1007/s11007-015-9332-6
Deleuze, Gilles. 1999. Nietzsche és a filozófia. Ford. Moldvay Tamás. Budapest: Gond Alapítvány Kiadó – Holnap Kiadó.
Deleuze, Gilles – Guattari, Félix. 2004. A Thousand Plateaus. Ford. Massumi, Brian. London – New York: Continuum.
Gromova, Natalja – Tolsztoj, Ivan interjúja. 2022. Sztradanyija molodova S . Lev Sesztov v zsenszkih dnyevnyikah, piszmah i sznah (’A fiatal S. szenvedései. Lev Sesztov a női naplókban, levelekben és álmokban’). Ragyio Svoboda 02. 09.
https://www. svoboda.org/a/stradaniya-molodogo-sh-lev-shestov-v-zhenskih-dnevnikah-pisjmah- i-snah/31689632.html (2025. febr. 15.)
Ladányi István. 2022. Megújuló befejezetlenség: Az Új Symposion folyóirat arculata, szerkesztési gyakorlatai és műfajai . Budapest: Gondolat Kiadó.
Marić, Ilija. 2020. Nikola Milošević o Lavu Šestovu. Književna istorija 52 (171).
https://doi.org/10.18485/kis.2020.52.171.3 (2025. febr. 20.)
Milošević, Nikola. 1965. Az erkölcs kritikája Lev Sesztov műveiben . Ford. Utasi Csaba. Új Symposion 4. 22–24.
Milošević, Nikola. 2007. Pojam alibija u kulturi. In Antropološki eseji. 149–210. Beograd: Nolit.
Panek Sándor. 2024. Gilles Deleuze és a leendés filozófiája: Gyimesi Timeával új könyvéről beszélget Panek Sándor. Tiszatájonline.
https://tiszatajonline.hu/cimkek/ gyimesi-timea/ (2025. febr. 15.)
Sesztov, Lev. 1991. Dosztojevszkij és Nietzsche. Ford. Patkós Éva. Budapest: Európa Kiadó.
Sesztov, Lev. 1997. Az alaptalan apoteózisa . Ford. Haffner Rita. Pécs: Jelenkor Kiadó.
Sesztov, Lev. 1999. Kierkegaard, a vallásfilozófus. In Teremtés a semmiből. 280–314. Vál., ford. Patkós Éva. Budapest: Osiris Kiadó.
Tolnai Ottó. 1965. Az esszé nagykorúsítása. Új Symposion 2. 14–15.
Tolnai Ottó. 2017. In Vékás János. Utak 2.: Interjúk és társadalomtörténeti portrék. 381–527. Zenta: Vajdasági Magyar Művelődési Intézet.