SORSESEMÉNY ÉS ÉLETTAPASZTALAT EDITH BRUCK REGÉNYEIBEN

Absztrakt

A sorsesemény valami olyan, magától meginduló, uralhatatlan módon lejátszódó értelemképződésre utal, amely az élettörténetben új kezdetet teremt. A magyar-zsidó származású Edith Bruck olaszul írott regényeiben a főszereplő (énelbeszélő) sorseseménye egyben sorscsapásként is értelmezhető, hiszen utolérte őt a holokauszt borzalma, amely vélt önazonosságát mélyen megrendítette. Az Auschwitzot túlélő szerző műveiben olyan múltról kapunk képet, amely egyfajta irányt mutat azoknak a képeknek a megtalálásához, amelyek felidézik azokat az entitásokat, melyeket történelmi teherként hordoz magán az európai kultúra. Edith Bruck nyelvet váltott ahhoz, hogy megnyílhasson előtte (és előttünk) egy (szöveg)világ, amelyen belül a szerző az egyre veszélyesebb területeken érinti a társadalmi és identitásbeli változásokat. Szövegei világának mélyrétegeit erősíti az élettapasztalat, amely szerint egy másik nyelv/kultúra elsajátítása révén új szempontok gazdagít(hat)ják eddigi világlátását, s ezáltal mintegy távolságtartó pozícióból képesek bemutatni a történelmi tapasztalatot. Tanulmányomban Edith Bruck regényei kapcsán a történelmi tapasztalat, az identitás és a nyelvek közötti térre koncentrálok, amely az átfedés tere, ahol távoli tapasztalatok keverednek, és új, gördülékenyebb (nyelvi és kulturális vagy akár nemzeti) identitások jönnek létre.